A nagy lehetőség

Ami ezután következett, nagyon gyorsan zajlott le, és nem könnyű a dolgom, ha az eseményeket sorrendben akarom rekonstruálni. A két kés pengéjét láttam meg először? Vagy a halk kattanást hallottam meg, amellyel kipattantak a nyelükből? Észrevettem-e egyáltalán a két árnyat, amely hirtelen feltűnt a török fiatalember mögött? Mindenesetre egyszer csak ott voltak! Mintha a semmiből termettek volna elő, nekem úgy tűnt. Két komor arcú férfi, és nyitott késük hegye kétoldalt az előttem ülő fiú nyakának szegeződött. Ettől a pillanattól kezdve síri csend támadt a helyiségben. Az előbb a lárma csaknem elviselhetetlen volt, de még elviselhetetlenebbül hatott ez a csend, amelyben mindenki, magamat is beleértve, visszafojtotta a lélegzetét. A török fiatalember kiegyenesedve ült a helyén. Ha részeg volt is korábban, egyik pillanatról a másikra kijózanodott. Én magam nem sokat éreztem, valami nagy belső ürességen kívül tulajdonképpen semmit. Az egész olyan volt, mint amikor az embernek kikapcsol az agya. Fel sem merült bennem, hogy a fiú segítségére kellene sietnem, értelmetlen lett volna, hiszen a nyaki ütőereknek szegezett késhegyek kizárttá tettek mindenfajta közbeavatkozást. A szemem sarkából láttam, hogy a tulajdonos a pult alatt matat, és végül egy gumibot hevert a söntéspulton; ez volt minden, ami tőle telt. Lore - gondoltam! De jó, hogy nem hoztam magammal! A két gengszter szintén külföldi volt...olasz, görög, török - nem tudtam, miféle. Velem nem törődtek, csak a fiút nézték, és aztán az egyik sziszegett valamit.