Fine van Brooklyn

A ​történelmi regényei révén hazánkban is közkedvelt finn írónak egy másik arcát villantja föl ez a kötet. Nevezetesen a kispróza mesteréét, aki egy-egy érdekes jellem, különös, netán extrém szituáció vagy éppen 'örök emberi' probléma nyomon követésére vállalkozik e második világháború előtti művében. A Franciaországban játszódó sajátos szerelmi történet is az író kisregény-korszakában született. A Waltarira oly jellemző én-regény formában előadott történet egy északi (finn) férfi későbbi visszaemlékezése a párizsi diákévét követő nyári szünidejére, amelyet a világváros és az egyetemi tanulmányok okozta feszültségektől felszabadultan - hirtelen támadt ötlet hatására - a bretagne-i Carnacban tölt el. Itt, a megalitikus emlékek városkájában találkozik egy amerikai származású, amatőr régész apját elkísérő, unatkozó fiatal lánnyal, Josefine van Brooklynnal, akibe 'észrevétlenül' mélységesen, az első szerelem intenzitásával és tapasztalatlanságával belehabarodik. Az alig érett, de a tapasztalt szeretőket is megszégyenítően ravasz fruska lépésről lépésre szerzi meg fölötte a teljes hatalmat, és a vele való játékban eljut a teljes megalázásáig. A visszaemlékező elbeszélő még a mű végén sem szabadul e varázslattól: úgy érzi, 'atyáskodó fenyítéssel' ugyan már tudna vele találkozni, de 'mélykék szeme fénysugarát' még most is kerülné. A pszichológiailag gondosan felépített és motivált különös viszonyt sajátos háttérként ellenpontozza az ősi kőtáblák, a monolitek titokzatos világa, a diák és a lány apja között erről folyó eszmecserék. A lányból sugárzó és a fiatalember képzeletében megsokszorozódó erotikus sugárzás finoman vonul végig az olvasmányos regényen. Gyaníthatóan Waltari saját, nagyon mély élményének első feldolgozásával van dolgunk: Josef Fine-ban ugyanis nem nehéz ráismernünk a majdani Szinuhe című regény férfibolondító Neferneferjének érdekes előképére.