Háború és terpentin

A ​nagyapja nem sokkal a halála előtt, 1981-ben adott Hertmansnak két teleírt füzetet: a visszaemlékezéseit. A történetek alapján, amiket gyerekkorában hallott, az író gyanította, hogy felkavaró dolgok lehetnek bennük, és évekig nem merte elolvasni. Amikor végül mégis megtette, nem sejtett titkok tárultak fel előtte: egy szinte középkori, nyomorúságos gyerekkor a tizenkilencedik század végi Belgiumban, úgyszólván egy másik bolygón, 'falvak és földutak, lovas kocsik és gázlámpák, mosókádak, imaképek és konyhakredencek planétáján, ahol negyvenévesen is már öregek voltak a nők, zárdába dugták a makrancos polgárlányokat, és mindenhatók voltak a plébánosok'; borzalmakkal teli fiatalkor az első világháború vérzivatarában, miután 'az 1914-es évben egy Gavrilo Princip nevű kis ágrólszakadt szerb nem is egészen jól irányzott pisztolylövése foszlányokra szaggatta a régi Európa szép illúzióját'; aztán egy meglelt, majd elvesztett nagy szerelem története, s a festészet csöndjében szublimált bánaté, a szívós belenyugvásé. Egy elfeledett háborús hős története, aki hosszúra nyúlt földi léte során örökösen ingadozott 'a fáradalmas, teljes élet és a csendes, vigasztalást adó festészet között'. A memoárokból, saját gyerekkori emlékeiből és nagyapja festményeinek belső történeteiből Hertmans költői szépségű regényt írt, amely az utóbbi évek egyik legnagyobb belgiumi és hollandiai könyvsikere lett, több rangos irodalmi díjat is elnyert, és azonnal kortárs klasszikussá vált. „Egész gyermekkoromat elborították a nagyapám történetei, amelyek mind az első világháborúról szóltak” – írja a regény emlékei között kutató narrátora. A férfi 1991-ben két teleírt füzetet kap az akkor 90 éves nagyapjától, az idős ember visszaemlékezéseit, amelyek a 19. és 20. század fordulójának belgiumi világáról és az első világháborúban átélt élményeiről szólnak. Az író először nem is meri elolvasni a kéziratos memoárt, arra gondol, hogy az idealizált nagyapa képe megváltozhat benne. És valóban, a későbbi olvasás során kiderül, hogy nagyapja életét két, egymásnak feszülő tényező határozta meg, a háború és a festészet iránti rajongás. A kötelesség és a szenvedély közti viaskodással telt el a fél élete; csak miután hadirokkant lett, hódolhatott a képzőművészetnek – ez a tény magyarázza a regény címének két szavát. Az író már a visszaemlékezés olvasásának kezdetén tudja, hogy meg fogja írni nagyapja életregényét. Olvasás közben természetesen a saját gyermekkori emlékeit is fölidézi, hiszen úgy érzi, a föltáruló távoli múlt segítheti a maga múltjának pontosabb értelmezését. És nem mellesleg föltárul a művészettel eljegyzett, belgiumi flamand család históriája is. A 19. század végi Flandria képe egészen meglepő a számára, hiszen ebben az időben a szegénység és a puritán életszemlélet határozta meg az életet. Az író – az olvasott memoár nyomán – a lehető teljességgel igyekszik föltárni és megismerni ezt a letűnt világot, ahol a sáros utakon még lovas kocsik haladtak, ahol gázlámpák világítottak és állandó bűz volt, hajnalonta az emberek istentiszteletre siettek. "www.kello.hu ©minden jog fenntartva"