Nem félek

A kiváló költő, műfordító és esszéista, Mesterházi Mónika közel másfél évtized után jelentkezik újra verseskötettel, ennek érvényében a Nem félek több szempontból is költői szintézis. A tizenkét ciklusra tagolt könyv röntgenképszerű átvilágítása a rendszerváltás után újabb rendszerbe zökkenő magyar viszonyoknak Tatárszentgyörgytől a Pillangó utcáig, 2008-tól napjainkig. Szociofotókra emlékeztető közérzetverseiből és az utazások, találkozások, megfigyelések, megtisztított talált tárgyak személyes gyűjteményéből építkező kötete katartikus megragadása gyásznak és eleven hiánynak, ugyanakkor egy önironikus, analitikus költészet kiteljesedése. Mesterházi Mónika verseit olvasva, egyik metaforájával, belépünk egymás tereibe, otthon leszünk a létezés idegenségében. Így lesznek a Nem félek töredékes monológjai és emlékszilánkjai, a veszteségeket számbavevő, megrendítő versei az orpheuszi költészet fényében végtelen dialógussá. Gallér Gergelyt munkahelyén, a tótvárosi könyvtárban éri a hír, hogy szülőfalujában előkerült a Klein-napló, amely keletkezése idején olyan botrányt kavart, hogy – a téeszelnök szavaival – még "az épülő kommunista világrendet" is veszélyeztette. Klein Ede kelmeárust 1948-ban vádolták meg azzal Sáraságban, hogy - az ostoba néphit szerint - a zsinagóga felépítése érdekében rituálisan megölt egy leányt. Az ő emlékének tisztára mosása, "a babonáktól terhes hiedelemvilág" felkutatása volt annak a négy fiatalnak a célja, akik 1981-ben megalakították a Klein Ede Egyletet. Az egylet egykori elnöke visszaemlékszik a hét évvel ezelőtt kezdődött történetre, a különleges és titokzatos eseményekre, olyan árnyékokra, amelyeket csak a helybeliek látnak, olyan bűnökre, amelyeket még el sem követtek, s elsősorban a Klein-naplóra, amit mindenki másként értelmez, "a falusiak többsége azonban úgy véli, hogy saját haláluk időpontját jósolta meg benne – nem tudni ki."... A József Attila-díjas szerző regénye immár harmadik kiadásban jelenik meg