Pixel : szövegtest

"Este kiültek a kis ház tornácára, és a doktornő elégedetten nyugtázta, hogy a férfinak egész nap nem szólt a mobilja, mert kikapcsolta. Kortyolgatták a vörösbort, néztek bele az ereszkedő sötétbe. A férfi egyszer csak váratlanul a távolba meredt, és meglepődve mutatta, hogy jé, emelkedik a víz, hogy egyre szélesebb hullámok jönnek a tornác felé, és hogy nem érti. Mikor itt nincs is tó a közelben. A nő azt felelte, hogy tényleg, és milyen szép ez a nagy víz, ahogy tükröződik rajta a hold. A férfi jól látta, hogy a hömpölygő víztömegen semmiféle hold nem tükröződik, és túlságosan romantikusnak is találta volna ezt a képet, de nem akart vitatkozni. Egyrészt piszokul fájt a feje, nyilván a vezetéstől, másrészt érezte, hogy beleszeretett ebbe a kék szemű, ismeretlen doktornőbe." Egymással ütköző emberek és sorsok kavarognak térben és időben, véletlenszerűen találkoznak, ám mégis olyan érzésünk van, mintha egy közös testhez tartoztak volna egykor, csak ezt a testet szétszakította volna valami, ahogyan a könyvben fel-feltűnő párokat is. Fej, szív és kéz: minden testrészhez egy történet tartozik. Humor és keserűség regiszterei váltogatják egymást, hol a közelítés fájdalmas pontossága, hol a távolítás iróniája jellemzi az egymásra épülő történeteket. Tóth Krisztina új könyvében a fejezetek önálló pixelkockákként működnek: önmagukban is egyedi színűek és izgalmasak, de ha észrevesszük közöttük a kapcsolatok összetett rendszerét, vagyis ha hátrább lépünk egy lépéssel, valami új és lenyűgöző, nagy történetté állnak össze. Állandó közelítés és távolítás, kicsinyítés és nagyítás váltakozása rajzolja meg szemünk előtt ezt a sajátos és időközben nagyon is élővé váló szövegtestet. Egymssal tkz emberek s sorsok kavarognak trben s idben, vletlenszeren tallkoznak, m mgis olyan rzsnk van, mintha egy kzs testhez tartoztak volna egykor, csak ezt a testet sztszaktotta volna valami, ahogyan a knyvben fel-feltn prokat is. Fej, szv s kz: minden testrszhez egy trtnet tartozik. Humor s kesersg regiszterei vltogatjk egymst, hol a kzelts fjdalmas pontossga, hol a tvolts irnija jellemzi az egymsra pl trtneteket. Tth Krisztina j knyvben a fejezetek nll pixelkockkknt mkdnek: nmagukban is egyedi sznek s izgalmasak, de ha szrevesszk kzttk a kapcsolatok sszetett rendszert, vagyis, ha htrbb lpnk egy lpssel, valami j s lenygz, nagy trtnett llnak ssze. lland kzelts s tvolts, kicsinyts s nagyts vltakozsa rajzolja meg szemnk eltt ezt a sajtos s idkzben nagyon is lv vl szvegtestet. Este kiltek a kis hz torncra, s a doktorn elgedetten nyugtzta, hogy a frfinak egsz nap nem szlt a mobilja, mert kikapcsolta. Kortyolgattk a vrsbort, nztek bele az ereszked sttbe. A frfi egyszer csak vratlanul a tvolba meredt, s meglepdve mutatta, hogy j, emelkedik a vz, hogy egyre szlesebb hullmok jnnek a tornc fel, s hogy nem rti. Mikor itt nincs is t a kzelben. A n azt felelte, hogy tnyleg, s milyen szp ez a nagy vz, ahogy tkrzdik rajta a hold. A frfi jl ltta, hogy a hmplyg vztmegen semmifle hold nem tkrzdik, s tlsgosan romantikusnak is tallta volna ezt a kpet, de nem akart vitatkozni. Egyrszt piszokul fjt a feje, nyilvn a vezetstl, msrszt rezte, hogy beleszeretett ebbe a kk szem, ismeretlen doktornbe. Tóth Kriszta Ünnepi Könyvhétre megjelent elbeszélésciklusa olyan mindennapi történetek Magyarországról, Erdélyből, amelyekben egymástól távoli emberek sorsa kapaszkodik össze, olykor csak villanásnyi időre. A filmszerűen követett szereplők történetei egy-egy testrészhez kötődnek, a főszereplők más történetek mellékszereplői lesznek, egyikük megfigyeli, látja a másikat, majd a a narrátor lép közbe, hogy egy régi emléket elmondjon vagy egy cselekedetet megmagyarázzon. A különös, hogy e fojtott feszültségeket, tragédiákat rejtő történetek önállóan is remekbe szabott novellák, ám egybeolvasva az élet egymásba gabalyodó, véletlenszerű szálai is láthatók lesznek. Valahogy úgy, mint a festmény, melyet közelről nézve az ecsetkezelés és a színhasználat, míg hátrébb lépve a kompozíció nyűgözi le az olvasót. Lélegzetelállító, fotografikus realizmussal és leheletfinom líraisággal megírt, kiváló mű, melyet érdemes a kortárs magyar próza kedvelőinek széles körben ajánlani Tóth Krisztina elbeszélései olyan, egyetlen ciklussá összeálló mindennapi történetek Magyarországról, Erdélyből, amelyekben egymástól távoli emberek sorsa kapaszkodik össze, olykor csak villanásnyi időre. A filmszerűen követett szereplők történetei egy-egy testrészhez kötődnek, a főszereplők más történetek mellékszereplői lesznek, egyikük megfigyeli, látja a másikat, majd a a narrátor lép közbe, hogy egy régi emléket elmondjon vagy egy cselekedetet megmagyarázzon. A különös, hogy e fojtott feszültségeket, tragédiákat rejtő történetek önállóan is remekbe szabott novellák, ám egybeolvasva az élet egymásba gabalyodó, véletlenszerű szálai is láthatók lesznek. Valahogy úgy, mint a festmény, melyet közelről nézve az ecsetkezelés és a színhasználat, míg hátrébb lépve a kompozíció nyűgözi le az olvasót. Lélegzetelállító, fotografikus realizmussal és leheletfinom líraisággal megírt, kiváló mű, melyet érdemes a kortárs magyar próza kedvelőinek széles körben ajánlani