Szikrányi élet

"- Ha ennek vége lesz - mondta lassan az 509-es -, kíváncsi vagyok, mennyi ideig tart, míg te is ugyanolyan ellenségem leszel, mint ezek itt a toronyban. - Nem sokáig. Itt kényszerűen együtt voltunk a nácikkal szemben. Ez megszűnik, mihelyt véget ér a háború." E párbeszédre a mellerni munkatábor felszabadulása előtti utolsó napok egyikén kerül sor két fogoly között. A táborban politikai foglyok, köztörvényes bűnözők és zsidók együtt szenvedik el az SS vadállati kegyetlenkedéseit, az élelemhiányt, az embertelen körülményeket. Aki az éhezés és kínzások következtében munkaképtelenné válik, átkerül a Kis Táborba, ahol vagy tífusz, vagy vérhas, vagy tüdőgyulladás végez vele. Ám ahogy a front közeledik, a tábor egyre inkább a szervezett belső ellenállás irányítása alá kerül. Remarque döbbenetes erővel jeleníti meg, miként sikerül a Kis Tábor veterán lakóinak ébren tartani magukban az élet szikráját, amely a közeli felszabadulás reményétől fellobbanva emberfeletti teljesítményekre teszi őket képessé. Az 509-es, akinek teste ugyan átélt kínzások nyomait viseli, lelkében azonban talán a legerősebb a szikra, a Kis Tábor veteránjainak vezetője lesz. Az egykori liberális gondolkodású újságíró és Werner, a munkatábor kommunista foglya, a belső ellenállás egyik fő szervezője, vállvetve harcol az SS ellen. A történelem ismerői tudják, mi a folytatás, és a fenti idézettel Remarque sem hagy semmi kétséget felőle. És mégis: Bucher és Ruth, "lágerszerelmük" legcsodálatosabb beteljesüléseként, együtt indul el a táborból, egyenes derékkal, nem lopakodva, vissza se nézve. Minden tábor elhagyható... I 5 II 15 III 29 IV 42 V 51 VI 68 VII 89 VIII 104 IX 120 X 133 XI 147 XII 165 XIII 179 XIV 197 XV 209 XVI 227 XVII 241 XVIII 255 XIX 269 XX 282 XXI 298 XXII 307 XXIII 321 XXIV 334 XXV 345 JEGYZETEK 361