Vak madár

"- Még mindig nem? - kérdezte Sven rekedten. - Nem - intett a titkárnő. Másfél órás várakozás után lassan megértette, hogy az ügyész nem fog vele beszélni. A dolog annyira hihetetlennek tűnt, hogy kezdetben egyszerűen nem is akarta elhinni. De már sejtette, mi történt: az ügyész szólt a külügyminisztériumba, azok szóltak a yoburgi skandiai követnek, az átszólt a pretvillei skandiai konzulnak, a konzul szólt nekem, hogy tegyek le a dologról... Hirtelen felállt. - Menjen be kérem az ügyész úrhoz - mondta komoran - , és közölje vele: nem várok tovább. Már délután van. Ha nálunk Skandináviában egy közhivatalnok ilyen botrányosan viselkedne, azonnal elbocsátanák. Érezte, hogy elvörösödik, gyomrában nyomást érzett, remegtek az ujjai... Még egy perc, és az izgalom elszorítja a torkát. A szíve úgy vert... A titkárnő lassan felállt, átment a másik helyiségbe. Sven lecsillapodott. Várt. Ismét eltelt néhány perc. Aztán kijött a nő. Nem nézett Svenre, és a férfi ebből már sejtette a választ. - Az ügyész úr nem tehet önért semmit - mondta nagyon halkan. - Hogyhogy nem tehet? Tegnap azt ígérte, ma választ ad. - Az ügyész úr semmit sem tehet önért - ismételte makacsul a lány."