A becsület mezején

A könyv mulatságos börleszk jelenetekkel indul. A vaksi, életveszélyesen vezető nagypapa két lóerős Citroenjébe már csak a legbátrabbak mernek beülni. Egy törékeny, madárcsontú nagynéni a fal felé fordítva bünteti a szentek szobrait, ha kéréseit nem teljesítik. De amikor előbb az apa, majd a nagynéni és a nagypapa is meghal, a család élete végleges fordulatot vesz. Az egykori kisfiúban felszakadnak az emlékek, és kibomlik előttünk egy család sorsa visszafelé, egészen az első világháborús lövészárkokig. Ez a végtelen gyöngédséggel és szeretettel megírt regény méltán vált az utóbbi évtizedek egyik legnagyobb irodalmi szenzációjává Franciaországban. Jean Rouaud, a XVIII. Budapesti Nemzetközi Könyvfesztivál francia díszvendégeként másodszor látogatott hazánkba 1990-ben született első regényének, A becsület mezejének magyar kiadása kapcsán. A viszonylagos rövidsége ellenére is sűrű szövésű családregénnyel azonnal elnyerte a debütáló szerzők legrangosabb elismerését, a Goncour-díjat. Az azóta eltelt évtizedben a mű pentalógiává bővült. Benne az Alsó-Szajna vidékéről származó író szülei, nagyszülei első világháborús történetét dolgozza fel visszaemlékezések és régi családi fotográfiák, dokumentumok segítségével. A többes szám első személyű elbeszélő, az egykori kisfiú előtt feltárul a múlt, a család sorsa, mégpedig időben visszafelé haladva. A regényt áthatja Franciaország e jellegzetes vidékének, Bretagne-nak állandó időjárási tényezője, az eső. A sokféleképpen jelenlévő esőcseppek Rouaud kezében súlyos metaforát jelentenek, az állandó szomorúság kifejezői, melyek a franciák szóhasználatában a "La Grande Guerre" (a nagy háború) epizódjainak, utóhatásainak felidézését kísérik. A népes család két generációja az "eltűnt idő" nyomába ered, és örökkön siratott, "a becsület mezejének" lövészárkaiban fiatalon elhunyt fivér, Joseph történetét sikerül is rekonstruálniuk. Nem véletlen a prousti utalás, mert a szerző számos, a nemzeti irodalmi hagyományokat (Zola, Daudet) mintegy folytatni akaró idézettel szórja meg szövegét. Az utóbbi évtizedek rangos magyar fordításirodalmának teret adó sorozat teremtett szabálya szerint lezárásként az adott nyelv irodalmát behatóan ismerő, neves szerző, jelen esetben Tóth Krisztina ír a művet széles irodalmi és történelmi folyamatok kontextusában láttató utószót