A vak Sámson

Hogyan válik egy eszes, minden jóra fogékony kisfiúból önző, gyáva és hazug sznob? Aztán ebből a lelkiekben önmagát nem kis leleménnyel elszegényítő fiatalemberből utóbb miként lesz - ha ugyan lehet - a háborús őrületbe hanyatló Európa megváltásáért önmagát feláldozni kész, evilági szent? S egy ragyogóan szép, sugárzóan okos, bátorság és nagyvonalúság dolgában minden férfipartnere fölé magasodó fiatal nő élhet-e megalkuvást nem ismerő, önmagához méltó, teljes életet? Vajon a világhírű angol író ifjúkori önarcképének vonásait magán viselő Anthony Beavis és a fiatal Huxley nőismerőseinek legmegejtőbb tulajdonságaival felruházott Helen Amberley-Ledwidge együtt vagy külön-külön elég erősek, elég okosak és elég szerencsések lesznek-e ahhoz, hogy megtalálják a kiutat saját zűrzavaros ösztöneik és a vészterhes kor - az 1930-as évek - kettős útveszőjéből? Megadatik-e számukra - s velük számunkra, a regény olvasói számára - a külső és belső béke áldása 'napjainkban'? S vajon e békéhez csak az elkerülhetetlen harcon, a mindenki mindenki ellen vívott háborúin keresztül, vagy éppenséggel az önmagát megsokszorozva kivetítő belső békén át vezet-e az út? Ezekre a kérdésekre keresi a választ Huxley e legambíciózusabb, a klasszikus fejlődési regény hagyományait a narráció idősíkváltásainak modernista eszközével megújító, hol mélyen filozófus, hol sziporkázóan szellemes, gondolatiságát és cselekményét tekintve egyaránt legizgalmasabb regénye, A vak Sámson.